2020 szeptemberében a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által nyújtott pályázati támogatásból hoztuk létre a „Scroll in Hand” kutatócsoportot a Pécsi Tudományegyetem Ókortörténeti Tanszékén. Három éves kutatásunk célja, hogy a római síremlékeken, az elhunytak kezében megjelenő tekercsábrázolásokat birodalmi szinten összegyűjtse és a számítástechnika segítségével egységes szempontrendszer szerint elemezze. Összevetve a síremlékek feliratos és képi tartalmát vizsgáljuk a szakirodalomban eddig felvetett – alapkutatás hiányában meglehetősen ellentmondásos – értelmezéseket, új megoldások lehetőségét is keresve. Arra is keressük a választ, hogy egységesen értelmezhetőek-e ezek az ábrázolások, vagy időben és térben akár eltérő értelmet is társíthattak-e hozzájuk. Munkánk elsősorban online kőemlék-adatbázisok (pl. Ubi Erat Lupa) és az egyes területek római kori faragott kőemlékeit felgyűjtő nyomtatott corpusok (pl. CSIR) felhasználásán alapul. Emellett igyekszünk mindeddig közöltelen, vagy kevés szakmai figyelmet kapó pannonai kőemlékeket is feldolgozni és részletesen publikálni.

A hazai ókortörténeti forrásgyűjtésnek már a kezdetektől fontos részét képezték az epigráfiai vizsgálódások, azaz a római feliratok gyűjtése és publikálása. A feliratok gyűjtői azonban a legtöbbször nem fordítottak figyelmet a köveken látható ábrázolásokra, csupán filológiai, történeti szemlélettel közelítettek a feliratok tartalmához. Az antik kőemlékek faragott díszítésének ismertetése, értelmezése itthon csupán a 19. század közepén kezdett nagyobb mértékben teret nyerni. Jankovich Miklós így fogalmazott 1841-ben: „elkerülhetetlen tovább a köirásoknak is pontos leirása, mert ezekben történendő fogyatkozás a kívánt czélra nem juttathat – a hibás olvasás és betű változtatás pedig ellenkező értelmet szül, a mint eztet a régi irások gyüjteményeiben naponként károssan tapasztallyuk; noha illyen fogyatkozást inkább tudatlanságnak, mint vétkes igyekeztnek tulajdonithattyuk. – elkerülhetetlen a faragásoknak, véséseknek és minden formáknak lerajzolása is, mert ezek által juthatunk az emlékek nemzetiségének ösméretébe, és fogadhattyuk olly valoságos jelenségeknek, mellyek által a hajdan vallások tisztelt modját a nemzeti, sött az evkori divatok különbségeivel közelébb meg esmérhetyük.” Noha néhány úttörő kutató már ekkor a mai modern kutatási és közlési elvek szerint végezte munkáját, az általános epigráfiai gyakorlatban ez csak a 20. században valósult meg. Jellemző, hogy sok faragott díszű római kőemlék, amely nem rendelkezik felirattal, kutatói érdeklődés hiányában mindmáig közöltelen, vagy csak említés szintjén ismert a szakirodalomból.

Rómer Flóris, „a magyar régészet atyja” a 19. század második felében bejárta Magyarországot. Gyűjtőútjai során tett régészeti megfigyeléseit kis noteszokban rögzítette, amelyeket ő maga „Jegyzőkönyveknek” nevezett. Magyar, német és latin nyelven írt jegyzeteit rajzokkal, vázlatokkal egészítette ki. A régész kéziratos hagyatékában fennmaradt noteszokból kitűnik, hogy Rómer a feliratok mellett az antik kőemlékek faragott díszítését is nagy figyelemmel kísérte. 1859. augusztus 9-én, az első ószőnyi (ma Komárom városrésze) feliratgyűjtése során a Zichy-féle uradalmi magtár mellett felhalmozott római kváderkövek között egy feliratos votív oltárra és egy sírkőtöredékre lett figyelmes. Az egykori sírjelölő megmaradt töredékét felskiccelte jegyzetfüzetébe, mellé a következő megjegyzést téve: „a férfi kezében papírtekercs. Idösb Gf Zichy János, cs. k. kam és udv. tanácsos. O Szőny.”

A faragvány egyik részlete különösen felkelthette érdeklődését, hiszen a papírtekercs szót aláhúzással nyomatékosította a rajzhoz fűzött szöveges megjegyzésben. Ószőnyi gyűjtőútjáról és a szóban forgó sírkőtöredékről még 1859-ben nyomtatásban is beszámolt a Győri Közlöny hasábjain „Úti jegyzetek” című tárcájában: „Az uradalmi nagy magtár mellett sok római faragott négyszögkő hever, közülük csak kettő érdekesb: egyik síremlék három alakkal, t. i. egy kezében papirtekercset tartó atya és anya, közben magzatjukkal. Némely ájtatosak, de a régészetben járatlanok, ezen faragványban a szent családot akarák tisztelni.” A beszámoló később szerkesztve ismét kiadásra került „A Bakony, terményrajzi és régészeti vázlat” című munkájában (Győr 1860). E közleményekből az is kiderül, hogy a sírkőtöredéket és a fogadalmi oltárt Rómer elkérte a győri múzeum számára az uradalom tulajdonosától, lángi gr. Zichy János Györgytől (1804–1863): „Van reményem, miszerint a minden nemest és jót pártoló méltóságos gróf urtól ezen emlékeket megkapjuk.” A gróf ígérete ellenére egyik kő sem került be a győri gyűjteménybe. Ennek okát csak találgathatjuk. Zichy János Györgyöt 1848–49-ben hazafiaságtalansággal vádolták, javait zár alá vették. Rómer Flóris honvédtisztként végigküzdötte a szabadságharcot, amelynek bukása után öt évig tömlöcben sínylődött. Könnyen elképzelhető, hogy nem éreztek kölcsönös szimpátiát egymás iránt… A következő években többen – maga Rómer is – sajnálatukat fejezték ki a pusztuló szőnyi antik kőemlékek miatt és bíztatták a grófot, hogy a közöny helyett vállaljon részt a megmentésükben. Jankó Mihály 1861-ben kelt olvasói levelében így panaszkodott a Győri Történelmi és Régészeti Füzetek lapjain: „Ó-Szőnyön tömérdek nagy követ ásnak, – az országút mellékén, mindannyi régiség a római korból. Épen most bontottak ki egy kőkoporsót (…) Hiszem hogy ő maga Gr. Zichy János ur Ó-Szőnyön szívesen adna segítséget a koporsó felbontásához. Többször arra járván, fájó szívvel látom: hogy a legszebb feliratos táblákat, téglákat, széttördelik, hogy velük az országutat borítsák.” Rómer kommentárja: „még jobb lenne, ha a kitűnő hazafíságu gróf Zichy család, mint Szőny birtokosa egy helybeli Muzeumot állítana vagy kastélyukban, vagy más, tán kerti helyiségeikben; bizonyos vagyok benne, hogy a nemes keblű gróf Zichy János úr az akadémia, vagy nemzeti Muzeum ebbeli fölszólítására, legörömest minden segítséget nyújtana, az úgy is oly gyéren található kincsek ótalmazására, és birtokának világhírű műemlékei fenntartására.” Jankó és Rómer észrevételeit Ipolyi Arnold nyomatékosította még ebben az éveben az Archaeologiai Közleményekben: „Régészeti kedvelők s a kiknek a tudomány s a nemzeti becsület egyiránt szívükön fekszik egyszersmind feljajdulva szólottak fel ez év elején a hazai lapokban, jelentve az érdekes leleteket, s ezzel együtt azon figyelmetlen sőt kíméletlen és barbár bánásmódot, melyben a felmerülő emlékek részesülnek. (…) Reményleni lehetett azonban akkor, hogy (…) Gróf Zichy János is, kinek ezen tárgyak birtokában vannak, segédkezet fog nyújtani megőrzésökre.”

A gróf halála után 14 évvel, 1877-ben a sírkőtöredék még mindig az uradalmi magtár udvarán hevert. Mindezt két osztrák kutató, Enrico Maionica és Robert von Schneider beszámolójából tudjuk, akik a bécsi Archäologisch-Epigraphische Seminar megbízásából jártak Szőnyön és röviden leírták a kőemléket: „Grabstein, 0,90 h., 0,90 br., von einem Giebel bekrönt; in der Nische Brustbilder, ein männliches mit Rolle und ein weibliches, dazwischen dasjenige eines Knaben.” (fordítás: Sírkő, 90 cm magas, 90 cm széles, oromzat koronázza; a fülkében mellképek, egy férfié tekerccsel és egy nőé, ezek között egy fiúgyermeké). Zichy János György „bal kézről született” fiára hagyta a birtokot, ám Vásonkeőy Imre (1858–1887) – aki nem viselhette a grófi címet és a családnevet – csak nagykorúsága bekövetkeztével, 1882-ben válhatott teljes jogú tulajdonossá. Személyében művelt, a múlt iránt érdeklődő tulajdonost kapott az uradalom. Alapítótagja volt a Komárom Vármegyei és Komárom Városi Történeti és Régészeti Egyletnek. Vásonkeőy 1885-ben római kőemlékeket adományozott a Nemzeti Múzeumnak, az ajándékozásról a helyi újság (Komáromi Lapok) is beszámolt: „Az ó-szőnyi érdekes régészeti leletből közelebb igen sok becses tárgy került a nemzeti muzeum birtokába. […] Vásonkeőy Imre ó-szőnyi lakos ugyancsak a régi Bregetium területéről 5 darab római kőemléket ajándékozott.” A Nemzeti Múzeum leltárkönyvében sikerült felkutatni a szóban forgó ajándékot, azonban tévesen szerepel az adományozó neve („Vázsonkőy Géza ajándéka ÓSzőnyből”), és nem stimmel az adományozott kőemlékek száma sem. Ugyanazon a napon, 1885. szeptember 4-én mindazonáltal Füzitőről „Tussla Tivadarné úrnő ajándéka”-ként beleltároztak egy sírkőtöredéket, amely minden bizonnyal megegyezik a tárgyalt darabbal és valójában Vásonkeőy Imre küldhette a nemzeti gyűjteménybe: „Római domborműves kőlap, melyen egy férfi egy nő és egy gyermek mellképe látható; csonka: mag. 85 cm; átm. 90 cm)”. A kőemlék ma a Nemzeti Múzeum Daróci úti raktárában található.

Kutatásunk eredményeként tehát sikerült tisztáznunk egy mindeddig bizonytalan provenienciájú, „tekercs a kézben” ábrázolást mutató római sírkő 19. századi történetét. Megtudtuk, hogy nemcsak Rómer Flóris érdeklődését keltette fel ez az ikonográfiai motívum, hanem a népi fantáziát is megmozgatta. A szőnyiek tisztában voltak azzal, hogy településük antik romokra épült. A lépten-nyomon felbukkanó római múlt jelenségeit a maguk sajátos módján igyekeztek értelmezni. A Pannonia-dűlő romjaiban a római tartomány egykori hasonnevű fővárosát azonosították, a római vízvezeték maradványait „gégének” keresztelték el, a bal kezében tekercset szorongató férfinek és családjának sírábrázolásában pedig „a szent családot akarák tisztelni”.