2023. februárjában Kiss Henrik Ferenc múzeumbarát a Facebook közösségi hálózat „Fémdetektorosok” elnevezésű, zárt csoportjában megosztott képeken római korinak tűnő kőemlékekre lett figyelmes. Gyanúját a „Múzeumbarát Fémkeresősök (K.R.E.)” csoportban is megosztotta, így szereztünk tudomást a most csak röviden bemutatott sírsztéléről.
A Szákszend (Komárom-Esztergom vármegye, Oroszlányi járás) délkeleti határában, mezőgazdasági hasznosítás alatt álló területen, talajmegmunkálás során kimozgatott négy kőtöredék eredetileg két koracsászárkori sírsztéléhez tartozott. Feltehetően a nyilvántartásból jól ismert „Szák – id. Murcsik János földje” nevű lelőhelyről húzhatták ki a köveket a megtalálás helyszínére. Húsz éve, 2003-ban a település északi határában, szántás közben egy későrómai szarkofágban akadt el az ekevas. Noha a szarkofágfedelet egy koracsászárkori sírsztéléből alakították ki, sem a szarkofágláda, sem az egykori sztélé nem őrzött meg vésett feliratot, vagy értékelhető figurális díszítést.
Most szerencsésebbek voltunk, az újonnan előkerült darabok mind az epitáfium, mind az ornamentika tekintetében kiemelet figyelmet érdemelnek. Győri-Pórszász Anna, a tatai Kuny Domokos Múzeum régésze lelkiismeretes munkájának köszönhetően a kőemlékeket a lehető legrövidebb időn belül a múzeum tatai raktárbázisra szállították. Az idő sajnos ilyenkor is fontos tényező, olykor a többtonnás daraboknak is lába kél, mint ahogy történt ez nem is olyan régen egy Komárom határában előkerült római sírtábla esetében. Május 5-én Kutatócsoportunk is bekapcsolódott a leletek megtisztításába, felmérésébe és dokumentálásába:
A tatai kutatónapon háromdimenziós modellt készítettünk a tekercsábrázolást mutató sírsztéléről, így a későbbiekben bármikor „domborzatelemzést” végezhetünk a faragott felületen, különös tekintettel a feliratos mezőre. A fénykép alapú modellalkotási módszer (3D fotogrammetria) segítségével olyan részleteket is megfigyelhetünk, amelyek szabad szemmel nem, vagy csak bizonytalanul kivehetők. A sírjelölő két darabban került elő, anyaga mészkő. A két rész illesztése problémamentes. A sztélé magassága 254 (!), szélessége 84, vastagsága 30 cm. Csúcsos lezárású, nyitott oromzatú sírkő. A tympanon alatt mélyített, íves fülkét alakítottak ki. A fülkeív felett, kétoldalt egy-egy tengeri griff, amely fejét a szárnya alá dugja. A tympanon csúcsa alatt stilizált fenyőtoboz. A fülkét két oldalról oszlopok veszik közre. Noha az oszlopfejezetet kidolgozták, a lábazatnak nincs nyoma, a törzs díszítetlen. A fülkében egy férfi félalakos képét ábrázolták. Cikkcakk alakú gerezdeke rendezett haját a homlokába fésülték. Arca lekopott, füle elálló, nyaka vastag. Ruházata paenula. Mellkasára helyezett jobb kezével a paenula redőit tartja. Baljában zárt irattekercs (volumen). A tekercs egy columnából áll, a tekercstartónyélnek (umbilicus) nincs nyoma.
A fülke alatti képmezőben lovas halad bal felé. Baljában nagyméretű ovális lovassági pajzs (scutum), amely nagyrészt takarja a lovas testét, csupán bal lába látszik ki a pajzs alól (harci helyzetben a 120–123 cm magas scutum a nyaktól a vádliig védte a lovaskatonát). A pajzsdudor (umbo) kerek kialakítású. A scutum e típusát a kelta fegyverarzenálból vette át a római lovasság és a principátus korai időszakától a 2. század közepéig használta. A lovas jobb keze felemelve, talán a kantárt tartja. Arca lekopott.
A lovasjelenetet a fülkétől és a feliratos mezőtől egy-egy keskeny lemez választja el. Az öt soros feliratos mező épségben megmaradt. A kevésbé igényesen, nem túl mélyen vésett kapitális betűk magassága: 8 cm (v. 1) és 6 cm (v. 2–5). A háromszög alakú elválasztó jel (interpunctio) használata következetes. A felirat betűkapcsolatot (nexus), valamint datálási értékkel bíró sajátos paleográfiai jelenséget nem tartalmaz.
Az epitáfium feloldása:
Sanacis Sco|dali f(ilius) an(norum) XXV | h(ic s(itus) e(st). | Pater f(ilio) ti(tulum) | po(suit).
Magyarul:
„Sanacis, Scodalus fia élt 25 évet, itt nyugszik. A feliratot az apa állította a fiúnak.”
A Sanacis és a Scodalus név mindeddig nem fordult elő az ókori forrásokban, azaz ún. hapax legomenon (= „egyszer olvasott”). Sanacis, a 25. esztendejében elhunyt fiatalember lovaskatona lehetett egy kisegítő (auxiliaris) csapategységben. Erre utal, hogy sírkövén a mellkép alatti mezőben védekezőfegyverrel ábrázolt léptető lovas képét faragták ki. Jóllehet a katonai hivatás ténye és a csapategység neve nem szerepel a feliraton. Ez azonban nem számít egyedülállónak az ókori Pannoniában. Piliscsévről került elő az a hasonló szövegezésű, megegyező beosztású és díszítésű, ám kevésbé kvalitásos sztélé, amelyet az ugyancsak 25 éves korában elhunyt Calmenusnak, Sindio fiának állítottak örökösei. Calmenus sírjelölőjén a mellképes fülke alatt egy jobbra léptető lovast figyelhetünk meg. Szerepel a csapategység és a lovaskatona-hivatás ugyanakkor Caelius dunaszentmiklósi sírkövén. Az ala miliaria Flavia Domitiana civium Romanorum Britannica katonájának megegyező beosztású és díszítésű sírkövét az apa állította fiának. A sírkő korát Domitianus császár neve határozza meg, akitől a lovascsapat (ala) a kitüntető jelzőjét kapta, így a kőemlék az első század végére keltezhető. Erre az időszakra datálhatjuk az újonnan előkerült szákszendi sírjelölőt is, amely tovább gazdagítja a tekercsábrázolásokat gyűjtő adatbázisunkat.
