Museo Nazionale delle terme di Diocletiano

Hetekig tartó levelezgetés előzte meg a 2021. augusztus 28‒30. közötti „villámlátogatásunkat”, amelynek célja a Diocletianus fürdőiben berendezett Római Nemzeti Múzeum kőanyagának fotózása és egy különleges ólomkódex közelebbi vizsgálata volt. Végül zöld lámpát adott a múzeum igazgatója, Dr. Sara Colantonio, nem utolsó sorban barátom és útitársam, dr. Benke László italianista tolmács és fordító szorgos levélváltásainak köszönhetően. A múzeumban természetesen szigorú járványügyi intézkedések voltak életben, bennünket is csak a GreenPass felmutatása után engedtek be. Dr. Colantonio kedvessége arra is kiterjedt, hogy a múzeumba ingyen léphettünk be, sőt arra is engedélyt kaptunk, még a lezárt részeken kedvünkre fotózzunk és filmezzünk. Ezen a ponton illik néhány szót szólnunk magáról a múzeumról.

Bár a gigantikus épület Diocletianusról van elnevezve, mégsem ő, hanem társcsászára, Maxentius építtette 298 és 306 között. A 13 hektáron elterülő fürdőkomplexumban egykor 3000 ember lubickolhatott egyszerre. A termák egészen a 6. századig működtek, amikor is az osztrogót királyság és a bizánci császárság között dúló háborúkban lerombolták azt a vízvezetéket, amely a fürdőt táplálta. Ezután ezer éven át romosan hevert, mígnem IV. Pius pápa parancsára 1561-ben magát Michelangelót bízták meg azzal a feladattal, hogy annak bizonyos részeit felhasználva építse fel benne a Santa Maria degli Angeli e dei Martiri templomot. A korábban magtárként és planetáriumként is funkcionáló épületben az 1870-es években kezdték el a Rómában és Róma környékén előkerült feliratos emlékeket gyűjteni.

A múzeum mára több mint 10 000 epigráfiai emlékkel büszkélkedhet, amelyek között a római történelem olyan fontos dokumentumai is megtalálhatók, mint pl. az Augustus által rendezett Századvégi játékok (Ludi saeculares) jegyzőkönyve. Minket természetesen az íróeszközök és íróanyagok ábrázolásai érdekeltek, amelyek közül számosat sikerült fotón és videón is megörökíteni későbbi tanulmányozás céljából.

A kutatóút második napján, hétfőn, arra kaptunk engedélyt, hogy a múzeum kitűnő restaurátora, Dr. Marina Angelini segítségével közelebbről is megvizsgáljunk egy egészen különleges ólomból készített kódexet, amely valaha a neves jezsuita tudós Athanasius Kircher (1602‒1680) gyűjteményében volt. Állítólag egy késő római szarkofágban találták, de közelebbit nem tudunk róla. A 7,5 cm széles és 9,5 cm magas, ólomlemezből kalapált tokban 7 db ólomlapot helyeztek el, amelyre görög betűkkel egy eddig megfejtetlen írást és néhány szimbolikus ábrát véstek. A kriptikus írással lejegyzett szöveget a régebbi kutatás valamiféle titkos tanoknak vélte, ezért is nevezték el a könyvet a gnósztikusok legnagyobb második századi mesteréről, az alexandriai Baszileidészről („Libro Basilidiano”).

Kutatásunk célja természetesen nem az ólomkódex szövegeinek megfejtése, hanem a különleges könyvformátum megszemlélése és megértése volt. A „tok” alsó és felső részét ‒ amit úgy kell elképzelnünk, mint egy könyv borítóját ‒ egy férfi és egy nő arcképe díszíti. (Ezek jelentéséről szintén semmi konkrétat nem tud mondani a kutatás.) A felső és alsó tokot egy zsanér kapcsolja össze, amelyet szegecselt pántokkal rögzítettek a tok felületéhez. A zsanérban egy függőleges tengelyt helyeztek el, amelyen összesen 13 (6 keskeny + 1 széles + 6 keskeny) gyűrű volt található. Eredetileg ezekhez rögzítették az ólomlapokat: 6 lemez esetében 2-2 füllel a keskeny gyűrűkhöz, és a középső lemez esetében a szintén középütt található széles gyűrűhöz.

Sajnos azonban az ólomlapok rögzítőfülei letörtek, így ma már alig-alig láthatók. Reményeink szerint a további kutatás választ ad majd arra a kérdésre, hogy ez a különleges kódexforma egyedi tárgy volt-e, vagy pedig egy eddig ismeretlen kódex-típus egyetlen fennmaradt példánya.

(A képeket a Museo Nazionale Romano Servizio Fotoriproduzioni engedélyével közöljük.)