Július legforróbb napjaiban egy családi nyaralás keretében látogattuk meg a nápolyi Nemzeti Múzeumot, ami a 16. században laktanyának épült, majd a 17‒18. században itt kapott helyet a Nápolyi Egyetem, míg végül a 19. században múzeummá alakították át. A gyűjtemény kiemelt jelentőségét az adja, hogy itt állították ki a Pompeiiben és Herculaneumban kiásott legfontosabb régészeti leleteket, köztük a Villa dei Papiriben talált bronzszobrokat, a Pompeii házaiban előkerült mozaikokat és falfestményeket, valamint olyan híres szobrászati remekműveket, mint a Farnese Hercules. A csodás műremekek megtekintése mellett természetesen OTKA-kutatócsoportunk fő témája, a „tekercs a kézben”-ábrázolások, illetve a pompeii falfestményeken látható írószerek és íróanyagok érdekeltek. Sajnos az epigráfiai részleg már több mint tíz éve zárva tart (legutóbb 2009-ben jártam itt, amikor szintén közölték: „la mostra è chiusa”), így a sírfeliratok tekercs-ábrázolásait nem tudtam megnézni. A gyűjteményben azonban szerencsére nagyon sok szobor is található, amelyek többnyire politikusokat, helyi nagyságokat, szónokokat ábrázolnak. Olyan sok van ezekből az alkotásokból, hogy még a mosdótól az étteremig vezető hátsó traktus is ezekkel van kirakva. A szobrok nagy része a császárkor 1‒3. századából származik, és szerencsére több olyan is akadt köztük, amely bal kezében tekercset tart. De azt volt igazán érdekes megfigyelni, hogy eközben mit csinál a jobbkéz! A jobb tenyeret többnyire felfelé vagy oldalt előretartva láthatjuk, laza ujjakkal, ami összhangban van Quintilianus tanácsával: a szónok nyugalmat árasztó, természetes gesztusokkal beszéljen. Sokan a sírábrázolásokon megfigyelhető gesztust: amikor a jobbkéz a bal kézben tartott tekercsre mutat, „retorikai mozdulatnak” vélik, de ezeken a szobrokon ‒ amelyek politikusokat és rétorokat ábrázolnak ‒ sehol sem jelenik meg ez a rámutató gesztus, ami legalábbis elgondolkodtató.